Szeptember 3. Szerda

Amióta itt lakok, talán ez volt a legjobb napom. Kezdem is az elején.
Nyugodtan, hiszti nélkül indult a napom. A hajam is rendben volt és a szemem alatt sem voltak táskák. Ez már magában bearanyozta a napomat. Blankával együtt sétáltunk el a sulihoz. A suliba belépve felmutattuk a belépő kártyákat majd átvágtunk az aulán. A lépcsőn felérve megpillantottuk Domit és Krist. Kicsit zavarba voltam mikor odaértünk a szekrényünkhöz. Mikor bezártam még vártam Blankát és közben Krist néztem. Szürke sapkája a fején, kék felsője , fekete halásznacija és hozzá a fekete Vans cipője. Nagyon helyes.  Kicsit el bambultam így Blanka húzott be a terembe.
-Feltűnően néztem?-súgtam oda.
-Kicsit.-ült be a padjába.
-Látta?-pirultam el.
-Nem.-mosolygott.
Nagy piros arccal beültem a padomba és bámultam magam elé.
-Hahó Regi!-ugrott hirtelen elém Domi.
-Ó szia!-kiáltottam fel.
-El jössz ma velem kávézni?-súgta a fülembe.
-Kris is jön?-kérdeztem vissza.
-Nem. Csak te meg én.-hajolt hátrébb.
-Hát jó.-nyújtottam el a mondatot.
-Biztos van hozzá kedved?-vakarta meg a fejét.
-Biztos.-bólintottam.
A helyére ment és fülig ért a szája. Kicsit furcsálltam. Miért pont engem? Úgy döntöttem Blankának inkább nem mondom el. Kiborulna. Hamar eltelt az összes óránk. Blankával még mindig nem tudtam, hogy közöljem, hogy nem megyek haza.
-Hé Bí!-fogtam meg a karját mire megfordult.
-Igen?-mosolygott rám.
-Ma nem megyek veled haza.-nyeltem egy nagyot.
-Hát oké.-nézett le a padlóra és már ment is tovább.
Kint még elöltem és vártam a suli előtt Domira. Kris jött ki. Köszönt nekem és tovább ment. Mikor eltűnt a látóteremből Domi lépett ki a bejáraton.
-Mehetünk?-lépett oda hozzám.
-Persze.
-Oké akkor várj.
Odasétált a biciklitárolóhoz és a bmx-ét láncolta ki.
-Nincs messze a kávézó. Felülsz a kormányra ok?-tolta oda hozzám a biciklit.
-Hát...Legyen.-mondtam zavartan és felültem a kormányra.
Kicsit furán éreztem magam. Akkor ott Blankának kellett volna ott ülni. Lelkiismeret furdalásom volt. Nagyon. Eléggé meglepődtem, mikor megállt anya étterme előtt. Jaj nekem. Lekötötte a biciklijét és bementünk. A pincér Dávid rögtön kiszúrt és elkísért minket az egyik asztalhoz.
-Üdvözlöm önöket a Miller's Caffe-ban.-rakta le elénk az étlapot.
-Köszönjük.-szólalt meg Domi.
-Én a szokásosat kérném.-toltam el az étlapot.
-Már voltál itt?-nézett fel Domi.
-Hát anyukám étterme.-néztem félre.
-Az úrnak valamit esetleg?-szólt közbe Dávid.
-Csak egy kólát kérek.-felelte.
Dávid megfordult és már ment is a konyhára. Hurrá. Most anyu itt fog rajtunk lógni. Nem csalódtam. Pár perc múlva anyu a kapucsínómmal és egy pohár kólával jelent meg az asztalunknál.
-Sziasztok.Tessék itt van amit kértetek.-pakolt le anyu az asztalra.
-Köszi.-húztam magam elé a bögrét.
-Ő Kristóf?-súgta oda nekem anyu.
-Nem.-válaszoltam kicsit szomorúan.
-Nem baj.-csapkodta meg a vállamat.
-Hát azért de.-motyogtam.
-Had mutatkozzak be. Én Regi anyukája vagyok Kata.-nyújtotta a kezét Domi felé.
-Csókolom én Regi osztálytársa vagyok Dominik.-fogott anyuval kezet kicsit furcsán.
A következő percben nagy meglepetésemre apu lépett be az étterembe.
-Hát sziasztok.-nyomott egy puszit nekem és anyunak. El tudtam volna süllyedni.
-Szia.-hajtottam le a fejem.
-Ő ki?-kérdezte apu Domira nézve..
-Csókolom. Remeczki Dominik vagyok Regi osztálytársa.-állt fel és fogott kezet vele.
-Örvendek és az apukája vagyok, Tamás.-ráztak kezet.
-Gyere hagyjuk őket beszélgetni.-karolt bele anyu apába és hátravitte a konyhába.
-Bocsi.. Nem mindig ilyenek.-ittam bele az italomba.
-Tök normális.-legyintett.
Megittuk az innivalónkat és mentünk. Fizetni szeretett volna de anyu nem hagyta. Úgy terveztem, hogy egyenesen hazavisz, de mégse. Útközbe bementünk a parkba és ott volt Kris. Mikor meglátott minket elég furcsa arccal meredt Domira. Ő rögtön elkezdte mesélni a fiúknak, hogy mi volt. Mintha ott se lettem volna. A nagy tömegből (tizenöten voltak) Kris lépett ki. Egy gyilkos tekintetet vetett rám és és ment a bmx-ért.
-Várj.-fogtam meg a karját.
-Igen?-nézett a kezemre ami éppen a karját szorította.
-Mi bajod velem?-kérdeztem.
-Semmi.-válaszolta egyszerűen.-Elengednéd a kezem?-pillantott rám.
Amikor találkozott a tekintetünk elfogott az a furcsa érzés mint mindig. Hirtelen lemeredtem. Nem tudtam megszólalni és még jobban megszorítottam a kezét.
-Khm.-köhécselt.
-Jaj bocsi.-eszméltem fel. Elengedtem a kezét és ő már ment is.
Nem tudtam szólni semmit. De tényleg semmit. Csak utána rohantam és, és olyan erővel fordítottam magam felé, hogy nem tudtam mi van velem. Ő megperdült és majdnem rám dőlt. Nagyon közel állt hozzám. Úgy éreztem elvörösödik a fejem. Megfogta az arcomat és, és hajolt felém.
-Hé Kris!-kiáltott Domi és hirtelen szét ugrottunk.
Nagyon szomorú lettem. Nagyon. Majdnem megcsókolt és Domi tönkretette a pillanatot.
-Szerintem én megyek.-intettem.
Meg fordúltam és elindultam hazafelé.
-Várlak skypen.-kiabált utánam Domi.
Bólintottam egyet és már mentem is. Otthon nem volt senki. Felsiettem skypere és Blankának elmeséltem mindent. Vagyis Krissel kapcsolatban. Együtt örültünk és legalább tizenötször átbeszéltük. Mikor Domi bejelentkezett rejtettbe raktam magamat. Nem akartam vele beszélni. Blankától elköszöntem és kiléptem.
Lezárom ezt a csodálatos napomat. Talán holnap jobb lesz.:)